Szabályok


A játék célja, hogy a kezében lévő lapok közül a lehető legtöbbet szet vagy sor kombinációba rendezze:

 

Egy szet 3 vagy több azonos számértékű lapból áll

 VAGY

 


 Egy sor 3 vagy több egymást követő számértékű, különböző színű lapból áll

 VAGY

 

 

A játékos másik célja, hogy a kezében maradt, kombinációt nem alkotó lapok összértéke a lehető legalacsonyabb legyen, ezáltal is csökkentve ellenfele pontszámát.

A Gin egykörös játékban háromféleképpen lehet pontot szerezni: gin létrehozásával, kopogással és alápontozással.


A pakli

A játékot egy 52 lapos paklival játsszák.

 

A négy szín

 

 


 A lapok és értékük

 

1 pont 2 pont 3 pont 4 pont 5 pont

 6 pont 7 pont 8 pont 9 pont 10 pont

 10 pont 10 pont 10 pont

 

 

A játék
A két résztvevős játékban mindkét játékos 10 lapot kap. A három vagy négy résztvevős játékban minden játékos 7 lapot kap.
A fennmaradó lapok hátlappal felfelé vannak az asztalon, ezek a kártyák képezik a talont, és egy kártya felfordítva található a talon mellet, e fölé kerülnek majd felfordítva az eldobott lapok.

Egy normál forduló két részből áll:
A játékos - köre azzal kezdődik, hogy felveszi a (képpel felfelé levő) dobott lapok közül a legfelsőt, vagy a (képpel lefelé levő) talonból a legfelsőt, és beilleszti a lapjai közé.
Eldobás - a játékos körének befejezéséhez el kell dobnia egy lapot, és képpel felfelé az eldobott lapok talonjának tetejére kell helyeznie.

Első kör: A játék első körében, a pakliból egy kártya képpel felfele a dobott lapok közé kerül. Aki kezdi a játékot, passzolhat vagy felveheti ezt a kártyát. Ha passzolt, a következő játékos passzolhat vagy felveheti a kártyát. Ha kettőnél több játékos van, akkor a következők is ezek körül választhatnak. Amikor valaki felveszi a kártyát, a következő játékos már a pakliból húz. A játékosoknak muszáj dobniuk a körükben, amikor 11 (egy az egy elleni játék esetén) vagy 8 ( 3-4 játékos esetén) kártya van a kezükben 

Amikor már csak 2 kártya maradt a pakliban, a dobott lapokat megkeverik és új paklit hoznak létre.
Az a játékos, aki az utolsó kártyát húzta a régi pakliból, ő fog először lapot dobni az új dobott lapok közé.

Gin
Az a játékos, aki a kezében lévő lapokat egyszerre le tudja rakni anélkül, hogy kombinációba nem illő lap maradna a kezében, "gint hoz létre".

Kopogás
Gin létrehozása helyett a játékos úgy is nyerhet, ha "kopogással" fejezi be a játékot. Ehhez a kézben maradt lapjainak összértéke nem haladhatja meg a tízet.

Az ellenfelek ilyenkor csak a kopogó játékos kezében lévő lapokkal és csak a nem egyező szeteket kiegészítve rakhatnak le kombinációt.

Például: A kopogó játékos kombinációja Seven of HeartsEight of HeartsNine of HeartsTen of Hearts , és az egyik ellenfél hozzáteszi a Six of Hearts lapot, akkor a másik ellenfél nem rakhatja le a következő lapot Five of Hearts.

 

Kopogó játékos lapjai:
Első ellenfél hozzátett lapja:
A másik ellenfél nem rakhatja hozzá a következő lapot:

 

 

Az ellenfelek ezzel csökkenthetik a kézben maradó lapjaik összegét, ez a jutalmuk azért, mert visszatartottak olyan lapokat, amikre az ellenfelek szerint a kopogó játékos várt.

Példa a lerakásra (2 fős játék esetén):

 

 A kopogó játékos lerakott lapjai:

3S, 3C, 3D, 3H5D4C

 

 

Az ellenfél két kombinációt tud lerakni, valamint a kézben maradó lapjai közt van a Six of HeartsJack of Hearts , valamint két négyes. Ebben az esetben az ellenfél lerakhatja a bubit és a hatost a kopogó játékos kőr sorához, mert így a kézben maradó lapjainak pontértéke 24 helyett csak 8 lesz.

Ügyeljen arra  hogy a játékosok nem rakhatnak hozzá az ellenfél kézben maradt kártyáihoz.
Ügyeljen arra hogy ha egy játékos gint ér el, az ellenfél nem tehet hozzá lapot a gin lerakáshoz. Ez a gin egyik előnye.

Alápontozás

Ha a kopogó játékos ellenfelének kevesebb a kézben maradt lapjainak pontértéke, akkor az ellenfél nyeri a leosztást - ezt alápontozásnak nevezzük. A kör kopogója (és vesztese) ilyenkor 25 plusz büntetőpontot kap.


Pontozás
 
Vesztés esetén (büntetőpontok)

Gin létrehozása- a kézben maradt lapok pontértékének összege + 25 büntetőpont.

Kopogása kézben maradt lapok pontértékének összege mínusz a kopogó kézben maradt lapjai pontértékének összege

Alápontozás a kézben maradt lapok pontértékének összege mínusz az alápontozó kézben maradt lapjai pontértékének összege A kopogó plusz 25 büntetőpontot kap.

 



Kifizetési táblázat a játékokhoz:

A nyertes minden esetben az összes nyereményalap legalább 75 százalékát kapja, a maradékot pedig a rendszer elosztja a többi játékos között. A többi játékos részesedését a nyereményalapból a rendszer a pontjuknak a győztes pontjaihoz való aránya alapján határozza meg, feltéve, hogy kevesebb, mint 50 büntetőponttal vannak a győztes mögött.

 

McAfee Secure sites help keep you safe from identity theft, credit card fraud, spyware, spam, viruses and online scams